Városnézésbe ágyazott sikertörténet

Tegnap délután átbuszoztunk a kontinensen fekvő Tromsdalenbe, ami egyébként közigazgatásilag a városhoz tartozik. Hőmérséklet: 8°C, napon, erős szél. Cél: a fjellheisennel ("hegyi lift") eljutni egy népszerű hegymászó- és kirándulóhelyre, bizonyos Storsteinenre ("nagy kő"). Hogy miért látogatják annyian, álljon itt néhány illusztráció (tudja esetleg valamelyikőtök, hogy hogyan lehet egy képpé alakítani?):








(még több kép: http://picasaweb.google.hu/catherienne)

A lélekvesztőnk (tényleg féltem kicsit, annyira himbálózott):



A jó időt és széljárást kihasználva páran lelazáztak a városba, a többi túrázó elszörnyülködve figyelte (hogy fognak ezek földet érni??):







(Jelzem, az egyikük a tengerben landolt és kiúszott, a másik az autópályán, de neki sem lett nagy baja.)

Pár szóban és képben bemutatom a résztvevőket: Haris, pakisztáni srác, orvoskutató, itt a tüdőrák ellenszerének kutatásában vesz részt.



És José, Guatemalából vetette ide a jószerencse, hogy csellózást és előadóművészetet tanuljon.





Amikor megkérdezek diákokat, hogy miért pont ezt a helyet választották, rendszerint azt a választ kapom, hogy Norvégia kiemelkedően sok állami ösztöndíjat kínál, s nem csak az EU-ból érkezőknek. Ráadásul kifejezetten támogatják, hogy a diákot és kutatót partnere és gyerekei is elkísérhessék: az egyetem kedvezményes családi szállásokat, óvodákat, szükség esetén gyermekfelügyeletet és gyermekgondozási segényt (!) is biztosít. Nem csoda, ha annyian megtelepszenek itt. Pontos statisztikákat nem néztem a bevándorlási adatokról, de már az is beszédes, hogy a népesség 1964 óta 12.000-ről 66.000-re duzzadt, a tavalyi növekedés üteme pedig 9% volt, ami nem kis részben az egyetem és a kórház felvirágzásának köszönhető.

A városban gyerekek és felnőttek egyaránt jégkristályt és jégrémet majszolnak (a hőmérő továbbra is makacsul 8°C-ot mutat, didergek, ha rájuk nézek), láthatóan élvezik, hogy nem kell kabátot hordani, bámészkodnak. A helyi suli breakcsapata szokásos heti bemutatóját tartotta, elmondásuk szerint pénzt gyűjtenek, hogy elmehessenek Hawaiira. A közönség manifesztálódott lelkesedése alapján személy szerint nem csodálkoznék, ha még a nyáron összejönne nekik.





Hazafelé megálltunk gyönyörködni (na jó, szuszogni) a városháza előtt:



Lemértem, arányosan nagy a keze a bácsinak:



A kollégiumba is gyalog sétáltunk vissza, ami azért nekem nem kis kihívás, 7 km hegyes terepen. A nap végén a szállás és környéke még egyszer (a sok mászkálás után olyan jól esett megérkezni, hogy fényképezkedtünk még egy kicsit):



NB: a "nap" fogalma itt egészen más, sokkal kevésbé függ a tényleges világosság mértékétől. Az előző poszt naplementés képe éjfél előtt készült, és az itteni képeken is 9-10 p.m. lehet. Egyik norvég szomszédom jegyezte meg: itt meg kell tanulni nem bízni a Napban és akkor aludni, amikor fáradt az ember.



Elégedett-kimerült mosoly: megcsináltuk!