Elmélkedések az esszenciáról

Tegnap az információs napon (ez már a második, azoknak, akik nem tudtak jelenlenni az bevezető heteken) megismerkedtem az egyetem logójának sztorijával (nézzétek meg figyelmesen, vajon mit ábrázol). Én addig különösebben nem is vettem szemügyre, ezért stilizált felhős tájnak gondoltam. Nos, kiderült, hogy valójában Odin két hollóját ábrázolja, Hunint ("gondolat") és Munint ("emlékezet"), akiktől azt a sok bölcsességet kapja a bácsi:



Az egyetemen időközben megtartották a bemelegítést, úgyhogy a jövő héttől már élesben lesznek az órák, pluszban phdsok és egy norvég nyelvkurzus is. Ez azt jelenti, hogy átlagosan heti 14 * 60 percet nézek majd értelmesen, a maradék időben pedig majd remélhetőleg szépen meg is értem, amiről szó van.

Nem szeretnék ódákat zengeni a norvég adminisztrációról, de annyit mondhatok: 2 nap alatt gyakorlatilag elintéztem a "papírmunkát" (a legtöbbet persze interneten), diáktól a szállás rendezésén át a munkavállalásiig. További kerek egy napba telt, amíg mindent kézhez kaptam. Szóval ha elegetek van az otthoni másfél ujjal pötyögésből-többórás sorokból-bunkó tisztviselőkből stb., errefelé nyugodtan jöhettek, nem bánjátok meg.

A "world's northernmost" meglehetősen hangzatos díszítő jelzője itt mindennek (university, brewery, botanic garden, planetarium, amit akartok), ami egy idő után kicsit visszásan hat. Kicsit olyan, intha valaki mindenáron szeretne kitűnni valahonnan s kisüti, hogy ő a világ legközépszerűbb embere. A termek tényleg fel vannak szerelve hipermodern berendezésekkel (néhol művészi fokon, képek beígérve), tényleg professzionális képzés folyik, tényleg olyan a tanári gárda, hogy arra büszkének kell lenni, a tanár-diák arány egy a nyolchoz és még sorolhatnám.
Az egyetem - és hozzáteszem, a város - mégis egy földrajzi esetlegességet hangsúlyoz a leginkább a prospektusokban és az információs napon.

Tegnap, a órák és meeting után feltérképeztük a "Prestvannet" tavat (kicsit szkeptikus vagyok a jelentést illetően: a presbiter vize) környékét a magyar delegációval - ebben a félévben tízen jöttek ide csak Szegedről, plusz mi Petivel. Az erről készült képeket külön mappába rendeztem, így talán könnyebben átlátható.

Itt a kacsák nagyon hamar felmérik, kitől várhatnak ennivalót. A képen láthatónak alig egy másodpercre volt szüksége, hogy észrevegye: ő itt csak fotóalany lehet.



Egy kis sziget a tavon. Ha közelebb megyek, lehet, hogy abban is találok egy még kisebb tavat...



És íme a szegediek népes tábora:



Joyride:







A nagy buzgólkodásban készítettem egy googlemapet is. Ha egyszer majd arra is rájövök, hogyan kapcsolom össze a fényképalbumokkal, semmi sem állíthat meg:


View Larger Map

Anomália I:
kiderült, hogy a menzán vacsorakuponnal vacsorát kapni (amit a norvégok érdekes módon "middag"-nak hívnak) csak 3-ig lehet. Nem gond, noted.

Városnézésbe ágyazott sikertörténet

Tegnap délután átbuszoztunk a kontinensen fekvő Tromsdalenbe, ami egyébként közigazgatásilag a városhoz tartozik. Hőmérséklet: 8°C, napon, erős szél. Cél: a fjellheisennel ("hegyi lift") eljutni egy népszerű hegymászó- és kirándulóhelyre, bizonyos Storsteinenre ("nagy kő"). Hogy miért látogatják annyian, álljon itt néhány illusztráció (tudja esetleg valamelyikőtök, hogy hogyan lehet egy képpé alakítani?):








(még több kép: http://picasaweb.google.hu/catherienne)

A lélekvesztőnk (tényleg féltem kicsit, annyira himbálózott):



A jó időt és széljárást kihasználva páran lelazáztak a városba, a többi túrázó elszörnyülködve figyelte (hogy fognak ezek földet érni??):







(Jelzem, az egyikük a tengerben landolt és kiúszott, a másik az autópályán, de neki sem lett nagy baja.)

Pár szóban és képben bemutatom a résztvevőket: Haris, pakisztáni srác, orvoskutató, itt a tüdőrák ellenszerének kutatásában vesz részt.



És José, Guatemalából vetette ide a jószerencse, hogy csellózást és előadóművészetet tanuljon.





Amikor megkérdezek diákokat, hogy miért pont ezt a helyet választották, rendszerint azt a választ kapom, hogy Norvégia kiemelkedően sok állami ösztöndíjat kínál, s nem csak az EU-ból érkezőknek. Ráadásul kifejezetten támogatják, hogy a diákot és kutatót partnere és gyerekei is elkísérhessék: az egyetem kedvezményes családi szállásokat, óvodákat, szükség esetén gyermekfelügyeletet és gyermekgondozási segényt (!) is biztosít. Nem csoda, ha annyian megtelepszenek itt. Pontos statisztikákat nem néztem a bevándorlási adatokról, de már az is beszédes, hogy a népesség 1964 óta 12.000-ről 66.000-re duzzadt, a tavalyi növekedés üteme pedig 9% volt, ami nem kis részben az egyetem és a kórház felvirágzásának köszönhető.

A városban gyerekek és felnőttek egyaránt jégkristályt és jégrémet majszolnak (a hőmérő továbbra is makacsul 8°C-ot mutat, didergek, ha rájuk nézek), láthatóan élvezik, hogy nem kell kabátot hordani, bámészkodnak. A helyi suli breakcsapata szokásos heti bemutatóját tartotta, elmondásuk szerint pénzt gyűjtenek, hogy elmehessenek Hawaiira. A közönség manifesztálódott lelkesedése alapján személy szerint nem csodálkoznék, ha még a nyáron összejönne nekik.





Hazafelé megálltunk gyönyörködni (na jó, szuszogni) a városháza előtt:



Lemértem, arányosan nagy a keze a bácsinak:



A kollégiumba is gyalog sétáltunk vissza, ami azért nekem nem kis kihívás, 7 km hegyes terepen. A nap végén a szállás és környéke még egyszer (a sok mászkálás után olyan jól esett megérkezni, hogy fényképezkedtünk még egy kicsit):



NB: a "nap" fogalma itt egészen más, sokkal kevésbé függ a tényleges világosság mértékétől. Az előző poszt naplementés képe éjfél előtt készült, és az itteni képeken is 9-10 p.m. lehet. Egyik norvég szomszédom jegyezte meg: itt meg kell tanulni nem bízni a Napban és akkor aludni, amikor fáradt az ember.



Elégedett-kimerült mosoly: megcsináltuk!